*
Reggel tíz volt,mikor felkeltem.A szobám sárga falait úgy világította meg,hogy amikor kinyitottam a szeme,nem láttam szinte semmit.Végül is kócos hajjal, álmos fejjel mentem ki a fürdőbe.Megmosakodtam,majd felöltöztem.Kimentem a konyhába.Az öcsém,John már rég végzett a reggelivel,az aznapi újságot forgatta kezében.
- Jó reggelt! – köszöntem rá.
- Szia! – köszönt vissza.
Leültem a hozzám legközelebb álló székre.Gondolkodtam.”Vajon milyen nap is van ma?”Azután rájöttem:kedd. Szétnéztem az asztalon.A vörös terítőn szinte kiemelkedett egy A/4-es lap,rajta egy üzenet.Anya írta. „Sziasztok! Reggelizzetek meg,pakoljatok össze,amennyire tudtok és menjetek, nézzétek meg a nagyiékat,ahogyan tegnap este megbeszéltük! Legyetek jók és vigyázzatok magatokra!Este megyek.” A lap alján egy szivecske volt rajzolva. Megreggeliztem,írtam egy SMS-t Anyának,hogy jól vagyunk,ne aggódjon értünk munka közben.
- Készen vagy? – kérdezte John
- Persze – feleltem – Indulhatunk. Becsuktam a ház bejáratát,elfordítottam a kulcsot.A biztonság kedvéért még egyszer lenyomtam a kilincset.Az ajtó be volt zárva. Körül-belül tíz perc séta után megérkeztük a nagyiék házához.Ez egy egyszerű épület volt, három hálószoba,egy szoba, egy konyha és egy fürdőszobából állt. A házhoz tartozott egy hatalmas udvar,melyet három részre osztottak.A harmadik részen egy már több éve nem használt istálló állt,de ezt mindig zárva tartották előttünk.Nem értem,miért.Nos,mivel John elfoglalt volt a nagyszüleinkkel és nem igazán vettek észre,kihasználva az alkalmat kilopóztam az egyik hálószobából, a konyhaszekrényről elvettem az ól kulcsát és halktalanul kisurrantam, egyenest a harmadik udvarra.Megálltam egy pillanatra az ajtó előtt.Nem tudtam,mire számíthatok.Egyszerre féltem,de hajtott is a kíváncsiság.Végül felnyitottam a lakatot,lassan kitártam az ajtót.Levegőt is elfelejtettem venni,annyira izgultam.
*
Szóval kinyitottam az ajtót.Sötétség tárult elém.Bementem és bezártam magam mögött az ajtót.Lépteim visszhangjából rájöttem,hogy egy viszonylag elég nagy teremben (vagy legalább is helységben) lehetek.Kitapogattam a villanykapcsolót,felkapcsoltam a lámpákat.Az imént nem tévedtemElég nagy helyiségben álltam.A „szoba” közepén egy hatalmas fekete lepel volt. Vagyis inkább valami le volt vele takarva. Mielőtt lehúztam volna a fátyolt,körbejártam a szobát.Mindenhol elektronikai dolgok, valamint háromszintes szürke polcok,amelyeken kék fedelű könyvek voltak sorbaállítva.Az ablak alatt egy modern számítógép.A falak fehér színüek voltak. Miután megtettem eme rövid ismerkedésem a hellyel, újra megálltam a fekete lepel előtt.Újra gondolkodóba estem.Vajon mi lehet alatta?Nem tudtam kitalálni. Végül is nem sok veszítenivalóm volt.Lehúztam a lepelt a titokról. Immár a szoba közepén egy gyönyörű,csillogó külsejű sportkocsi állt.Nem igazán vagyok oda a kocsikért,de ez nagyon fantasztikus volt! Viszont valamit nagyon furcsának találtam a motorháztetőn.Egy szakaszon elég szép mélyedést találtam.Mikor rászántam magam arra,hogy hozzányúljak,nagy meglepetésemre egy piros csík indult el a mélyedés egyik pontjából a másikra.Annyira megrémültem,hogy ijedtemben a falhoz ugrottam.Az autó valami susogó hangot adott ki.Kis idő múlva megszólalt.
- Dátum és idő frissitése…kész…Helymeghatározás…befejeződött.
- Ez…mi..mi volt? – kérdeztem félve. Egy pillanatig újra csend lett,majd az autó megszólalt.
- A nevem KITT.Üdvözlöm,kihez van szerencsém?
- Az én nevem..T..Taylor…Taylor Wilton.
- Nagyon örvendek,kedves Taylor. - De hát…ezt hogyan? - Micsodát?
- Hiszen te egy autó vagy! És beszélsz…
- Nos igen, én másabb vagyok,mint egy egyszerű autó.
- Mégis miben? A kocsi kitárta a kormány felőli ajtaját.
- Szállj be, megmutatom. Igaz ,hogy lassan és félve,de megtettem,amire megkért. Be kell valljam,addig a napig nem találkoztam olyan kényelmes ülésekkel,mint amibe én akkor kerültem.Az autó műszerfala sötét volt,csupán a gombokat különítette el szín,vagy ábra,valamint a sebességmérő sem volt egyhangú. A kormánynak furcsa alakja volt,akaratlanul is megjegyeztem magamnak. Viszont kényelmes markolattal rendelkezett és ami a legjobb…a kormány fölött,egy kis négyzetben három piros csík jelent meg,ha az autó beszélt. Csak ültem és bámultam.Számomra ez maga volt a csoda.
- És mióta vagy itt? – kérdeztem.
- Nem tudom.Talán tíz éve.De nem tudom pontosan.
- Úristen..- csodálkoztam el – és addig mit csináltál?
- Ezen a jól ápolt helyen voltam kikapcsolva.
Ebben igaza volt.A szobában egy szem port nem lehetett találni. Szívesen beszélgettem volna még újdonsült partneremmel,de John közbeszólt.A nevemet kiabálta.
- Ne haragudj,de mennem kell.Mindig itt vagy?
- Igen.
- Értem.Hamarosan találkozunk.
- Rendben.Viszlát,Taylor. - Viszlát,KITT. Még láttam , ahogy a piros csík szép lassan kialszik a motorháztető mélyedésén.Az ajtó kukucskálójából lestem,hogy merre lehet John.Mikor úgy gondoltam,elég messze jár,halkan kiléptem és visszacsuktam az ajtót.Bementem a házba,visszatettem a kulcsot az eredeti helyi helyére,majd kiszaladtam a házzal szemben lévő cseresznyefához és felmásztam rá.Mikor John arra járt, megszólítottam.
- Itt vagyok,ne keress tovább.
- Jaj,de megijesztettél!
- Ne haragudj,nem volt szándékos…-mondtam zavart mosollyal.
- Mehetünk haza? - Igen. Hazamentünk.Egész délután csak KITT járt a fejemben.Szóval ezt titkolták el…Így már mindent értek. Este,mire hazajött Anya,vacsora volt az asztalon.Sült krumpli és rántott sajt,valamint rántott hús volt a menü.Kellemesen elfogyasztottuk a vacsorát,közben beszélgettünk.
- Milyen volt a mai napotok? – kérdezte.
- Nagyon jó – mondtam- kedvesek voltak a Nagyiék,mint mindig.Neked milyen volt?
- Hát…amilyen egy munkanap lehet. Hosszú és fárasztó. . . Tényleg fiúk!Gondolkodtatok már azon,hogy mi lehet a harmadik udvaron? Hirtelen zavarba jöttem.Anya tudna KITT-ről?
- Istálló…- feleltem hirtelen. John és Anya nevetésben törtek ki.
- Ezt eddig is tudtuk. – mondta John.
- De vajon az istállóban mi lehet? – konkretizálta Anya a mondanivalóját. - Szerintem csak a lovakhoz tartozó kellékek.
- Nem biztos! -
- Ezt hogy érted?
- Szerintem valami nagyobb dologról van szó.
- Szerintem semmi különös. Tudod jól, hogy Nagyapa mindig is mennyire féltette a szerszámait…Emlékezz csak arra,amikor a szomszéd bácsi elkérte a láncfűrészt…egy külön széfet tart neki.
- Ebben mondjuk igazad van John.Viszont én lassan megyek lefeküdni.- ásított Anya – Jó éjt!
- Jó éjt Anya! – mondtuk szinte szinkronban Johnnal. Lezuhanyoztam,felvettem a pizsamámat,leágyaztam.Megpróbáltam elaludni,de nem ment. Még mindig KITT járt a fejemben. És miután már közel hajnali Fél egyet ütött az óra és én még mindig ébren voltam,elhatároztam,hogy elmegyek a kocsihoz. Felöltöztem,kiosontam a konyhába,kinyitottam a bejárati ajtót,kiléptem,majd miután megbizonyosodtam arról,hogy megfelelően bezártam az ajtót,elindultam Nagyapáéknál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése