4.rész

-         Jó napot, Mr. Hemaz!

-         Szia Taylor! Anyukád?

-         Dolgozik. – válaszoltam.

-         Értem. És mikorra ér haza?

-         Késő este.

-         Rendben. Köszönöm!

-         Nincs mit…

Azzal lerakta.

-         Ki volt az? – kérdezte John.

-         Mr. Hemaz…

-         Már megint?!

-         Igen.

-         És mit akart?

-         Anyát kereste.

-         És mit mondtál neki?

-         Az igazat. hogy dolgozik.

Újabb bezárás, ellenőrzés és már mentünk is.

Egyébként Mr. Hemaz az anyai nagymamánk szomszédja. Elég gyakran jár hozzánk. Sejtem is, hogy mi miatt. Anya miatt. Csakhogy Anya tudomást sem akar venni róla. Másrészt megmondom az őszintét, ez az ember nagyon gyanús nekem.

Ismét megérkeztünk. John, miután köszöntünk, újra a tévé elé telepedett le Nagyapáékkal, így én gyanútlan kisurrantam.

KITT már várt.

-         Újra itt vagyok.

-         Örülök neki.

Körbejártam a szobán. A polcoknál megálltam.

-         KIIT, ezek micsodák? – mutattam rá a kék könyvekre.

-         Első ránézésre könyveknek tűnnek, ám valójában az Alapítvány jegyzetei a bűnözőkről.

Levettem egy mappát, kinyitottam a kocsiajtót,beültem és olvasni kezdtem. Az első oldalon egy Garthe Knight nevezetű ember állt. Egy fekete-fehér kép volt a neve mellett. A férfi göndör hajjal rendelkezett és kecskeszakállat viselt. Eléggé ijesztő volt a külseje. Megtudtam, hogy az Alapítvány számára ő jelentette a legnagyobb fenyegetést a fegyverével, Góliáttal. Ez egy hatalmas kamion volt, egy elég erős páncéllal, ám amikor egy baleset során egy szakadékba zuhant,onnantól senki sem látta. A kamion továbbá egy eléggé különleges fajta lézerágyúval rendelkezett,melynek az elülső része a célpont felé fordult.
- KITT...őszintén…te mit gondolsz? Tényleg túlélte volna?
- Nem tudom…nagyon furcsa dolgokra képes az az ember,meg a kamion is.
Tovább böngésztem az aktát. A fia körülbelül nyolc éves lehetett, mikor eltűnt.
Nyolc plusz harminchét…..
Hirtelen megdöbbentem, a szemem kikeredett, és úgy éreztem,hogy elájulok.
KITT egy kis csövön hideg vizet adagolt egy pohárba, majd odanyújtotta felém.
- Taylor, mi a baj?
- KITT…Gathe Knight fia,maga Mr. Hemaz!
- Biztos vagy ebben? Eléggé furcsa vád.
- Tudom,de gondolj bele! Harminchét éve történt ez az egész. Akkor,amikor az aktákat írták.
- Igen,és?
- Pont ezért…az akta említ egy gyermeket,akinek nincs ott a neve.
Ezt nem vettem figyelembe!- csaptam a fejemhez.
Lehet,hogy Mr. Hemaz készül valamire!
- Figyelj Taylor – kezdte KITT – ma este is gyere el és átnézzük a falut.
- Rendben. - mondtam  , miközben kiszálltam az ülésből-  Kilenc órára itt leszek!
Kiléptem az ajtón és hazamentem az öcsémmel.
                                     

                                                                   *

Kilenckor már KITT-tel jártuk a falut. Újra végigmentünk azon az útvonalon, ahol az őrök megtámadtak.Meglepő módon eggyel sem találkoztunk. Hamarosan egy homokbányába tértünk be,mert az autóm furcsa hangfrekvenciákat észlelt. Leparkoltam egy homokdomb előtt, majd felmásztam. Újabb meglepődésem oka, hogy Mr.Hemaz gyárát fedeztem fel.
Az őrök, melyekkel találkoztunk, itt munkaerők. Mindenhol hatalmas kohók, az acél izzik és forróság…Nem szeretnék itt dolgozni, az biztos! Szóval inkább visszamentem a kocsimhoz, aki azt tanácsolta, hogy várjuk meg, zárórát, sok ideig ők sem bírják.
Így is tettünk. Éjfél körül bementem a gyárba. Előtte kaptam egy órát,amin keresztül KITT tudja velem tartani a kapcsolatot. Hasznos és még jól is áll. Bementem a gyárba. Mindenhol hatalmas Góliát-másolatok, valamint leállított robotok. A hideg is kiráz. Kiléptem egy ajtón, így egy hatalmas udvaron találtam magam. Itt volt az éppen mérges kedvében lévő Mr. Hemaz is. Elbújtam egy másolat mögött, majd hallgattam az idegzsákot.
- Mi az, hogy még nincsenek készen?! Inkább hazamegyek és magam fejezem be,majd visszahozom…Istenem..
- De Uram – mondta az egyik robot – nincs elég nyersanyagunk,valamit az energiánk is fogyóban!
- Akarod,hogy belőled csináljak nyersanyagot?! – mondta, miközben ereje fitogtatásaként felemelte a gépet.
- A ZGT67442-es modellt megtámadták…önvédelmi funkció bekapcsolása…
- A francba! – mondta a mister,miközben sokkolás érte.- Mindegy..de valahogyan folytatni kell a termelést! Jó éjszakát!
Ezzel bezárta maga mögött az ajtót. „Uram Isten! Ekkora egy szemetet..”
Visszamentem KITT-hez.

3.rész

*

    - Taylor…

    - Igen , KITT?

    - Azt hiszem újabb követőnk akadt! Viszont az SPM-et nem alkalmazhatjuk.

    - Miért?

    - Ugyanakkor egymás után kétszer nem lehet.

    - Rendben.

    - Viszont akad itt más probléma is…

    - Micsoda? – ijedeztem.

Ahogy ezt mondtam egy tó mellett haladtunk el. Mindenhol hatalmas fűzfák álltak.

-         Egy vihar által kidöntött fa az utunkat állja.

-         Most mit csinálunk?

-         Mindjárt mondom. Ha a rönk közelébe értünk , nyomd meg a műszerfalon lévő piros ’ Turbo Boost’ gombot.

-         Ez mit csinál?

-         Majd meglátod.

Akadályunk vészesen közelített, s amikor az autó és a rönk távolságát két méterre becsültem, megnyomtam a gombot.

A hirtelen keletkező nyomás hátrataszított a székben és már csak annyit éreztem,hogy az autó elemelkedik a talajtól. A földet érés után meglepetten tapasztaltam, hogy átugrattam a kidőlt fát. Megkönnyebbülten tudatosult bennem,hogy megúsztuk ezt is. KITT susogó hangot adott ki. Az órára néztem. Három óra. Lassan vissza kell mennünk.

A közeli stégnél jobbra fordultunk és ötszáz méter után ismét a főúton találtuk magunkat. Egy kilométer után letértünk a faluba. Ott jobbra ,majd balra fordultunk és a harmadik ház előtt megálltam. Kiszálltam. Az égbolt egyre világosabb lett.

 - Ideje bemenni.

 - Rendben.

Kinyitottam a kapukat. KITT beállt a helyére.

-         Jó volt a ma este. – mondtam mosolyogva.

-         Örülök, hogy tetszett.

Bezártam a kapukat és hazamentem.

*

Ismét tízkor keltem. John még javában aludt.

A szokjásos reggeli rutinom végére már ő is felkelt.

    -  Jó reggelt!

    -  Neked is!

Megvártam, míg egy kicsit magához tér, utána megemlítettem,hogy ma is elmehetnénk a nagyiékhoz. Nem sok gondolkodás után beleegyezett.

Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom. Mr. Hemaz volt az.

2.rész

Újabb tíz perces séta után ismét megérkeztem. Megálltam a kerítés előtt és a megfelelő megoldáson tanakodtam. Végül is arra jutottam,hogy bemászom a kerítésen.Miután ez megtörtént,a második fázis következett: megkeresni az istálló kulcsát.”Na az vajon hol lehet?”- vakartam a fejem.Aztán rájöttem,hogy minden kulcsról van másolata.Kinyitottam egy bizonyos ajtót.”Aha!Megvan!”- bokszoltam a levegőbe,így kis híján bevágtam a mutatóujjam a falba.

Halkan hátramentem , ismét ajtónyitás,villanykapcsolás. KITT a helyén volt.Most viszont már be volt kapcsolva.

-         KITT , én vagyok az,Taylor! – suttogtam.

-         Rendben,most már tudom. – válaszolt az autó.

Ismét kinyitotta ajtaját és én újra a kényelmes ülésbe huppantam. Elbeszélgettem a kocsival. Elmesélte,hogy valamikor egy Alapítvány nevű cégnek dolgozott , de mikor a társa nyugdíjba vonult , ő ide került. Meséltem neki én is magamról , a környékről és az általános dolgokról. Beszélgetésünk végén megkérdezte :

-         Hajnali fél kettő van. Lenne kedved egy kis éjszakai kocsikázáshoz?

-         Komolyan? Én vezethetlek?

-         Természetesen.

-         Az nagyon klassz lenne! – mondtam boldogan.

-         Na akkor figyelj rám. Mennyi kapu gátol minket.

-         Három.

-         Rendben. Menj,nyisd ki őket , én pedig halkan kigurulok. Miután elhagytam egyet, azt zárd be. Így nem lesz feltűnő.

-         Oké.

Elindultam és mindent úgy tettem, ahogy kérte.

-         Jöhetsz!

KITT lassan kijött eredeti helyéről és elhagyta az első kaput. Azonnal bezártam utána. Így ment ez szép sorban.

Az utolsó kapunál, mikor KITT kiment az útra, elkezdtem behajtani a két szárnyat, ám az egyik szárny túl nagy lendületet kapott,így hangos nyikorgással nekiment a bosszantónak, hangos dörrenést okozva ezzel. Egy pillanatra megdermedten álltam,majd miután csak a televízió hangos bömbölését hallottam , bezártam a kaput. Kinyitottam az autó ajtaját , beültem,becsatoltam a biztonsági övet ,  ellenőriztem a visszapillantó tükröt , lassan gázt adtam és a jármű elindult.

-         Ugye, ha bizonytalan lennék a vezetés terén,majd segítesz? – kérdeztem.

-         Ez nem kérdés. – hangzott a felelet.

Megkerültük a közeli templomot és visszakanyarodva utunkat egy sötét útszakaszon folytattuk. Elhaladtunk többek között egy épülő ház mellett, valamint egy szép tisztást is láttunk. Az első letérőnél jobbra fordultunk, kitértünk a főútra. Mivel nem láttam közeledő gépjárművet,ezért kihajtottam. Szép egyenletes tempóban kocsikáztunk. Amikor a házunk mellett haladtunk el, megnyugodva láttam,hogy a házban teljes a sötétség: mindenki aludt. „Minden rendben velük.”

Egy benzinkútnál letértünk,így már a faluban voltunk.

-         KITT, itt óvatosabbnak kell lennünk. Itt már őrök szoktak járőrözni.

-         Őrök? Mint az ott? – célzott egy közelire, amelyik az autójából éppen minket figyelt.

-         Öööö… szerintem igen…

Láttam, hogy az őr elindul felénk autójával.

-         FUTÁÁÁS! – ordítottam el magam és a gázra tapostam.

-         Taylor, ha megkérhetlek legközelebb ne ilyen hangosan. Szétmegy a mikrofonom.

-         Ne haragudj! – mondtam, miközben bevettem egy kanyart.

Elég hosszú,egyenes szakasz következett előttünk.

-         Taylor,ez az őr túl gyorsan jön. Kénytelenek vagyunk használni a szuper sebességet.

-         És azt mégis hogyan?

-         A kormányon található egy kis fehér gomb. Ha azt megnyomod a sebességváltó fölött megnyílik egy kis panel,benne két gomb. Az egyiken,ha megfigyeled, az van ráírva,hogy ’Super Pursuilt Mode’. Ez egy sárga gomb.

-         Látom

-         Nyomd meg és kapaszkodj!

Megnyomtam a gombot. Az autó csomagtartója megemelkedett,akárcsak elől a mélyedés mentén egy újabb spoiler. Két oldalon egy-egy kis „ágacska” tűnt fel , mellettük újabb kiemelkedések. A kocsi sebességmerője a kezdeti százhúszas sebességről háromszázra ugrott. A sebesség nagysága miatt szinte mindent vörösnek láttam.

Ránéztem a visszapillantóra. Az őr eltűnt.

-         Azt hiszem leráztuk. – mondtam.

-         Akkor most már lassíthatunk?

-         Igen.

-         Akkor a sárga gomb mellett található egy fehér színű.

Mikor megnyomtam az autó hirtelen lelassított és ötvennel mentünk.

Ebben a pillanatban újabb őr kezdett el üldözni minket.

I.fejezet/1.rész

 2002: Michael Knight , miután leszámolt összes ellenségével, nyudíjba vonult, és az Alapítvány bezárta kapuit. KITT-et elrejtették egy csendes faluba,hogy senki se találjon rá…
                                                                             *
 Reggel tíz volt,mikor felkeltem.A szobám sárga falait úgy világította meg,hogy amikor kinyitottam a szeme,nem láttam szinte semmit.Végül is kócos hajjal, álmos fejjel mentem ki a fürdőbe.Megmosakodtam,majd felöltöztem.Kimentem a konyhába.Az öcsém,John már rég végzett a reggelivel,az aznapi újságot forgatta kezében.
- Jó reggelt! – köszöntem rá.
 - Szia! – köszönt vissza.
Leültem a hozzám legközelebb álló székre.Gondolkodtam.”Vajon milyen nap is van ma?”Azután rájöttem:kedd. Szétnéztem az asztalon.A vörös terítőn szinte kiemelkedett egy A/4-es lap,rajta egy üzenet.Anya írta. „Sziasztok! Reggelizzetek meg,pakoljatok össze,amennyire tudtok és menjetek, nézzétek meg a nagyiékat,ahogyan tegnap este megbeszéltük! Legyetek jók és vigyázzatok magatokra!Este megyek.” A lap alján egy szivecske volt rajzolva. Megreggeliztem,írtam egy SMS-t Anyának,hogy jól vagyunk,ne aggódjon értünk munka közben.
 - Készen vagy? – kérdezte John
- Persze – feleltem – Indulhatunk. Becsuktam a ház bejáratát,elfordítottam a kulcsot.A biztonság kedvéért még egyszer lenyomtam a kilincset.Az ajtó be volt zárva. Körül-belül tíz perc séta után megérkeztük a nagyiék házához.Ez egy egyszerű épület volt, három hálószoba,egy szoba, egy konyha és egy fürdőszobából állt. A házhoz tartozott egy hatalmas udvar,melyet három részre osztottak.A harmadik részen egy már több éve nem használt istálló állt,de ezt mindig zárva tartották előttünk.Nem értem,miért.Nos,mivel John elfoglalt volt a nagyszüleinkkel és nem igazán vettek észre,kihasználva az alkalmat kilopóztam az egyik hálószobából, a konyhaszekrényről elvettem az ól kulcsát és halktalanul kisurrantam, egyenest a harmadik udvarra.Megálltam egy pillanatra az ajtó előtt.Nem tudtam,mire számíthatok.Egyszerre féltem,de hajtott is a kíváncsiság.Végül felnyitottam a lakatot,lassan kitártam az ajtót.Levegőt is elfelejtettem venni,annyira izgultam.
                                                                               *
 Szóval kinyitottam az ajtót.Sötétség tárult elém.Bementem és bezártam magam mögött az ajtót.Lépteim visszhangjából rájöttem,hogy egy viszonylag elég nagy teremben (vagy legalább is helységben) lehetek.Kitapogattam a villanykapcsolót,felkapcsoltam a lámpákat.Az imént nem tévedtemElég nagy helyiségben álltam.A „szoba” közepén egy hatalmas fekete lepel volt. Vagyis inkább valami le volt vele takarva. Mielőtt lehúztam volna a fátyolt,körbejártam a szobát.Mindenhol elektronikai dolgok, valamint háromszintes szürke polcok,amelyeken kék fedelű könyvek voltak sorbaállítva.Az ablak alatt egy modern számítógép.A falak fehér színüek voltak. Miután megtettem eme rövid ismerkedésem a hellyel, újra megálltam a fekete lepel előtt.Újra gondolkodóba estem.Vajon mi lehet alatta?Nem tudtam kitalálni. Végül is nem sok veszítenivalóm volt.Lehúztam a lepelt a titokról. Immár a szoba közepén egy gyönyörű,csillogó külsejű sportkocsi állt.Nem igazán vagyok oda a kocsikért,de ez nagyon fantasztikus volt! Viszont valamit nagyon furcsának találtam a motorháztetőn.Egy szakaszon elég szép mélyedést találtam.Mikor rászántam magam arra,hogy hozzányúljak,nagy meglepetésemre egy piros csík indult el a mélyedés egyik pontjából a másikra.Annyira megrémültem,hogy ijedtemben a falhoz ugrottam.Az autó valami susogó hangot adott ki.Kis idő múlva megszólalt.
- Dátum és idő frissitése…kész…Helymeghatározás…befejeződött.
 - Ez…mi..mi volt? – kérdeztem félve. Egy pillanatig újra csend lett,majd az autó megszólalt.
 - A nevem KITT.Üdvözlöm,kihez van szerencsém?
 - Az én nevem..T..Taylor…Taylor Wilton.
 - Nagyon örvendek,kedves Taylor. - De hát…ezt hogyan? - Micsodát?
- Hiszen te egy autó vagy! És beszélsz…
- Nos igen, én másabb vagyok,mint egy egyszerű autó.
- Mégis miben? A kocsi kitárta a kormány felőli ajtaját.
 - Szállj be, megmutatom. Igaz ,hogy lassan és félve,de megtettem,amire megkért. Be kell valljam,addig a napig nem találkoztam olyan kényelmes ülésekkel,mint amibe én akkor kerültem.Az autó műszerfala sötét volt,csupán a gombokat különítette el szín,vagy ábra,valamint a sebességmérő sem volt egyhangú. A kormánynak furcsa alakja volt,akaratlanul is megjegyeztem magamnak. Viszont kényelmes markolattal rendelkezett és ami a legjobb…a kormány fölött,egy kis négyzetben három piros csík jelent meg,ha az autó beszélt. Csak ültem és bámultam.Számomra ez maga volt a csoda.
 - És mióta vagy itt? – kérdeztem.
 - Nem tudom.Talán tíz éve.De nem tudom pontosan.
- Úristen..- csodálkoztam el – és addig mit csináltál?
- Ezen a jól ápolt helyen voltam kikapcsolva.
 Ebben igaza volt.A szobában egy szem port nem lehetett találni. Szívesen beszélgettem volna még újdonsült partneremmel,de John közbeszólt.A nevemet kiabálta.
- Ne haragudj,de mennem kell.Mindig itt vagy?
 - Igen.
- Értem.Hamarosan találkozunk.
- Rendben.Viszlát,Taylor. - Viszlát,KITT. Még láttam , ahogy a piros csík szép lassan kialszik a motorháztető mélyedésén.Az ajtó kukucskálójából lestem,hogy merre lehet John.Mikor úgy gondoltam,elég messze jár,halkan kiléptem és visszacsuktam az ajtót.Bementem a házba,visszatettem a kulcsot az eredeti helyi helyére,majd kiszaladtam a házzal szemben lévő cseresznyefához és felmásztam rá.Mikor John arra járt, megszólítottam.
- Itt vagyok,ne keress tovább.
 - Jaj,de megijesztettél!
- Ne haragudj,nem volt szándékos…-mondtam zavart mosollyal.
- Mehetünk haza? - Igen. Hazamentünk.Egész délután csak KITT járt a fejemben.Szóval ezt titkolták el…Így már mindent értek. Este,mire hazajött Anya,vacsora volt az asztalon.Sült krumpli és rántott sajt,valamint rántott hús volt a menü.Kellemesen elfogyasztottuk a vacsorát,közben beszélgettünk.
- Milyen volt a mai napotok? – kérdezte.
 - Nagyon jó – mondtam- kedvesek voltak a Nagyiék,mint mindig.Neked milyen volt?
 - Hát…amilyen egy munkanap lehet. Hosszú és fárasztó. . . Tényleg fiúk!Gondolkodtatok már azon,hogy mi lehet a harmadik udvaron? Hirtelen zavarba jöttem.Anya tudna KITT-ről?
- Istálló…- feleltem hirtelen. John és Anya nevetésben törtek ki.
- Ezt eddig is tudtuk. – mondta John.
 - De vajon az istállóban mi lehet? – konkretizálta Anya a mondanivalóját. - Szerintem csak a lovakhoz tartozó kellékek.
 - Nem biztos! -
 - Ezt hogy érted?
 - Szerintem valami nagyobb dologról van szó.
 - Szerintem semmi különös. Tudod jól, hogy Nagyapa mindig is mennyire féltette a szerszámait…Emlékezz csak arra,amikor a szomszéd bácsi elkérte a láncfűrészt…egy külön széfet tart neki.
- Ebben mondjuk igazad van John.Viszont én lassan megyek lefeküdni.- ásított Anya – Jó éjt!
- Jó éjt Anya! – mondtuk szinte szinkronban Johnnal. Lezuhanyoztam,felvettem a pizsamámat,leágyaztam.Megpróbáltam elaludni,de nem ment. Még mindig KITT járt a fejemben. És miután már közel hajnali Fél egyet ütött az óra és én még mindig ébren voltam,elhatároztam,hogy elmegyek a kocsihoz. Felöltöztem,kiosontam a konyhába,kinyitottam a bejárati ajtót,kiléptem,majd miután megbizonyosodtam arról,hogy megfelelően bezártam az ajtót,elindultam Nagyapáéknál.